2011. december 2., péntek

Advent első hete

 Nagy szakállú Miki. Innen az ötlet, pont nekem való, 30 perces ügy volt. Reggel Boti kipattan az ágyból, hozza az ollót, és már vágja is a centit:)))


Legkedvesebb időszakom az advent. Katával készítettük ezt a koszorút. Az alapot tiszafa ágakból kötöztük. Tavaly nem volt idő koszorúra,  csak egy tálba rakosgattam mindent.  Most azokat a díszeket ragasztottam az ideire, meg az ősszel gyűjtött makkokat.

Adri barátnőm kért az utolsó tali alkalmával, hogy írjam majd neki, hogy hogyan készülődök a gyerekekkel, mert se ötlete, se fantáziája mostanában.
Nos, hát a fentiekkel telt az első hét.
A következő héten pedig ugye jön puttonyos barátunk, neki segédkezek:) Mesélek neki, mármint Botinak majd Sz.Miklós történetéről, meg dalokat hallgatunk, énekelünk.
Mivel Szt. Ambrus (dec.7.) a mézeskalács védőszentje is,( amaranta blogjából tudom),
 ezért akkortájt elkezdem összeszedni a hozzávalókat, és ha sikerül akkor valamelyik nap megsütjük az első süti adagot.
A Vörösmarty téren már állnak a bódék. Nagyon hangulatos!!! Bécsi fíling. Annyi világítás nincs, mint ott, de az árukészlet az itt sokkal-sokkal értékesebb. Kicsikkel necces kimenni, mert nagy a tömeg, vigyázat, mi megjártuk, legközelebb egyedül megyek.


2 megjegyzés:

Amaranta írta...

AZ a Mikulásos centi nagyon tetszik! Jövőre (ha nem felejtem el), én is megcsinálom a kicsikkel.

Nagyon szép lett a koszorútok, hangulatos. A tiszafával vigyázz, mert mérgező, de biztosan tudod.

Judit írta...

Köszönöm! Igen mérgező, vigyázunk is:)